Magyar bor történelem
Magyarország egy igen változatos és különleges helyet tölt be az európai bortermelő övezetben. Színes,egyedülálló bor választékunk szinte egyedülálló a kontinensen, hisz nálunk megtalálhatóak a mediterrán stílusú, friss gyümölcsös jellegű, a testes, savas borok, de a világhírű Tokjai aszús borok is tovább színesítik a palettát.
A hazai szőlő - és borkultúra története
Magyarország egy igen változatos és különleges helyet tölt be az európai bortermelő övezetben. Színes, különleges bor választékunk szinte egyedülálló a kontinensen, hisz nálunk megtalálhatóak a mediterrán stílusú, friss gyümölcsös jellegű, a testes, savas borok, de a világhírű Tokjai aszús borok is tovább színesítik a palettát.
A dunántúlon már a római korban is szőlővesszőket ültettek és belőlük finom bort készítettek. Amikor Árpádék megérkeztek a Kárpát-medencébe, már Tokaj környékén a vadszőlőket gondozásukba vették és az akkor még fákra felfutott vadnövényeket "betörve" kezdtek nedűt készíteni belőlük, de az igazi "robbanás" a szőlő kultúránk formálásában a 12. századtól kezdődött meg. Ekkor települt be hazánkba több német és olasz telepes is, melyek magukkal hozták borkészítési és szőlészeti tudásukat. Ekkor még a fehér bor volt idehaza a "top" termék, majd az egyre feljebb húzódó délszláv népcsoportok behozták az új, addig ismeretlen bor fajtát: a vörösbort.
A középkorban Európában óriási mértékben megugrott a borfogyasztás. Ezzel fizettek az emberek (akár adózni is ezzel adóztak), ezt itták víz helyett, kelendő volt háborús és békeidőkben is. Az igazi áttörést idehaza mégis a török kiűzése jelentette, hisz ezután óriási szőlőtelepítés kezdődött a Magyar Királyság területén, melynek eredményeként 1873-ra már 385 ezer ha-nyi szőlőterületről beszélhetünk. Ezeknek a területeknek nagy részét 1920-ban elvesztettük és ennek köszönhető, hogy a 180 ha-nyi tokajból szlovákiának ítélt terület végett, most szlovák tokaji is létezik.
A borkészítés
Ahogy korábban is említettük a vörösbor igen készőn, a 16. században jelent meg idehaza és addig túlnyomó részt a fehér borok élték virágkorukat. Egészen 1890-es évekig a sajtolás csak és kizárólag fából készült eszközökkel készült, majd ezután jöttek be a modernebb vasorsók, vasprések. Érdekes azt is megemlíteni, hogyan oszlott meg a királyság szőlő feldolgozási folyamat, hisz a nyugativégeken (Vas, zala, Veszprém, Somogy), ahol sok német telepes élt, az emberek préselték a szőlőt, míg a keletivégeken taposták (ez még ma is így megy szinte, én még emlékszem gyerek koromból, hogy nagyszülőknél unokatestvéreimmel tapostuk együtt a leszüretelt szőlőket).
A kék szőlőfajták héjában található festékanyagtól nyeri a színét, mely az erjesztés során oldódik ki. Idehaza a kadarka és a Sopron környéki kékfrankos az elterjedt fajta. A vörösbornak egyik előnye a benne található nagy mennyiségű tannin, mely konzerválta az italt, így ezek tárolásához nem volt szükség borospincére. Kezdetben ezek a borok nagyon testesek voltak, de divatba jött a könnyedebb borok fogyasztása, így a vörösboroknál a törkölyön tartás ideje csökkent, így pedig nem csak édesebb, de kevésbé sűrű borokat kaptak, ráadásul a színük is "fakult" egy keveset.
A világhír útján: a magyar aszú borok
Az aszú borok térnyerése a 16. században indult el egész Európa-szerte. Magyarul elsőként 1560-as években jegyezték fel az aszúszőlő elnevezést. Amikor a lédús és aszúszemeket vegyítik elkészül Tokaj-hegyalja egyik népszerű bora, a szamorodni. Ezt a bor fajtát a lengyelek szerették különösképpen annak idején (17-18. század) és még egy olyan mondás is volt, hogy Tokajban megtermelik, Krakkóban eltárolják és bizony ez a valóságban is azt jelentette, hogy a Krakkói borospincék 70-80%-ban magyar borokkal voltak megpakolva. Nem véletlenül szerepel a híres mondókában az "együtt harcol s issza borát" kifejezés. Az aszú esszenciát úgy készítik, hogy az aszúszemekból úgynevezett aszútésztát taposnak és az ebből kicsepegett lé az eszencia. ennek cukortartalma nagyon amgas, 50-60 százalék körül van és illóolajokban is igen gazdag, ezért pedig régen még orvosságként is használták, de fő célja a gyengébb borok feljavítása volt. Az aszútésztára ráöntött mustból erjesztették az aszúbort.
Kevesen tudnak róla, de vörös aszú is készül főként Szentendre és a Szerémség környékén. A kadarka képes az szúsodásra ezeken a területeken, főleg ha déli fekvésű hegyoldalakon tartják őket. A két borfajta elkészítése között a különbség, hogy a vörös aszútésztára itt nem mustot, hanem már kész bort töltöttek és itt az eszenciát sem szűrték le a pépről, ennek köszönhetően pedig igen magas alkoholtartalmat lehetett elérni.
A bortárolásának változásai
Egészen a 18. századig fában tartották és érlelték a borokat idehaza. Minden hordó kizárólagosan tölgyfából készült, mivel az tartotta magát, hogy ebben érlelhető a legzamatosabbra a bor. Ez az idők során sokat változott, manapság már gesztenyefából, akácfából és még eperfából készült hordókban is tárolják a magyarok italát. A hordók elkészítése nagy mesterségnek számított a régi időkben, több vezeték nevünk is ennek a mesterségnek az elnevezéséből alakult ki, ilyen például a kádár, a bodnár vagy a pintér.
A borfogyasztás hazai kultúrája
Hazánkban a három égetett szeszes ital örvend a mai napig igen nagy népszerűségnek. A bor, a sör és a pálinka tájanként változó módon és ízben készültek. Nagyon sokáig elterjedt volt az ebéd és vacsora mellett történő borfogyasztás és ennek bizony nem volt semmilyen korra, nemre vagy társadalmi rétegre történő megkülönböztetése, sőt régen a cselédeket, napszámosokat vagy éppen a tisztségviselők esetében teljesen elfogadott volt, hogy a fizetésük részét képezte havi x mennyiségű bor is. Régi királyságunkban nem csak a borbőség miatt alakult ki a rendszeres borfogyasztás, de sajnos a jó ivóvíz hiánya is. A napi borfogyasztásra természetesen nem a magas minőségű borokat (pl. aszú bor, szamorodni vagy kékfrankos) itták, hanem az úgy nevezett gyengébb minőségű lőréket. Ezek alacsony alkoholtartalommal rendelkeztek és kicsit savanyúak is voltak, de pontosan emiatt váltak igazán jó szomjoltóvá a nyári kánikulában.
Sajnos vagy nem sajnos az idő múlásával a borfogyasztás igen megcsappant országunkban, hisz ha megnézzük, hogy régen a különböző történészek által vizsgált anyagok alapján a Magyar Királyság borfogyasztása 100 liter/fő körül lehetett, ez a szám ma 30 liter/fő. Ma ráadásul túlkínálat is érezhető a magyar piacon, de rengeteg hazai borokat népszerűsítő kampány indult már, hisz egy igazán finom és különleges borért nem kell Franciaországba, Olaszországba, esetleg Spanyolországba utazni. A hazai borok finomak és különlegesek, magukban hordják 1000 év történelmét, így ha legközelebb a polcok mellett állunk nyugodtan sétáljunk el a magyar borok részlegére.
