Márton-napi lakomák Tokaji Aszúval
A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.
Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.
A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. A bor és a liba néha össze is kapcsolódott, német nyelvterületen a 12. században a Márton-napi ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték.
Összegyűjtöttünk néhány olyan receptet, melynek elkészítéséhez liba és Tokaji Aszú is szükséges:
Libamáj Tokaji Aszúval: http://www.nosalty.hu/recept/libamaj-tokaji-aszuval
Gundel libamájpástétom: http://www.eszemiszom.hu/recept.asp?Rc=75
Bugaci libamáj tokaji aszúval ízesítve:Http://www.receptindex.com/liba/bugaci_libamaj_tokaji_aszuval_izeritve
Libamáj créme brülée tokaji aszúval: http://bazsalikomoskert.hu/recept/libamaj-creme-brulee-tokaji-aszuval/
A Márton-napi lakomák elkészítéséhez és kísérőjeként az alábbi Tokaji borokat ajánljuk:
Babits Pincészet Tokaji Aszú 6 puttonyos: a bor már önmagáért beszél, borversenyek állandó győztesei
Majoros Pincészet Tokaji Aszú 6 puttonyos: klasszikus stílusú bor, melyben domináns a méz és a botritys. Illat -és ízjegyeiben túlérett egzotikus kandírozott gyümölcsök, -mint az ananász és a mangó- széles palettáját tárja elénk
Zsirai Pincészet Tokaji Fordítás: Az aszútészta második áztatásával készített, aszú jellegű édes tokaji borkülönlegesség.