Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Kárbaveszhetnek az idei aszúszemek

Évek óta várják már az aszúsodást a borászok Tokaj-hegyalján. Úgy tűnik, 2008 óta először újra lehet megfelelő mennyiségű, és magas minőségű aszú Tokajban. Mégis, a borászok nem feltétlenül boldogok, hiszen a szabályozásoknak köszönhetően akár kárba is veszhet az évjárat.

Egy rosszul megírt termékleíráson múlhat az, hogy a régóta várt aszúsodásból a borászok nem biztos, hogy profitálni tudnak. Ez a termékleírás tartalmazza a különböző bortípusok leírását, illetve azoknak a készítési módját. Ebben a leírásban az aszúkészítés ?receptje? nem megfelelő, állítják hegyaljai borászok, akik modellezéssel és számításokkal is igazolták feltevésüket.

A probléma alapja, hogy 2009 óta közös eredetvédelmi szabályozás van a borászatban az Európai Unió területén belül. Ez azt jelenti, hogy az adott országban érvényben lévő eredetvédelem szabályozást, és a borvidéki termékleírásokat Brüsszelnek is el kell fogadni ahhoz, hogy egy borvidékről eredetvédett bor készülhessen. Ezt a termékleírást állították össze rosszul Tokaj-hegyalján, illetve a Vidékfejlesztési Minisztériumban. Ez a leírás alapján elkészített aszú ?egy túl cukros, diszharmonikus ital? lehetne. A szabályok egyik része túlzó, a másik részük viszont nem pontos. Olyan fontos paraméterek hiányoznak a szabályozásból, mint az alapbor mustjának cukorfoka, illetve a sav és a cukor egyensúlyáról sem tesz említést, ami megkülönbözteti a Tokaji aszút más borvidékek botritiszes borkülönlegességétől. A túlzott ellenőrzési gyakorlat egyik része, hogy az aszúszemeket osztályozzák, és a szemek alapján döntik el, hogy milyen minőségű aszúból mennyit készíthet a borász. Ez a tavalyi évben azt eredményezte a borvidéken, hogy több nagy pincészet aszúnak szánt (alap)bora megmaradt. Ez hatalmas veszteséget okozott a pincészeteknek, bár a fogyasztók örülhetnek, hiszen alacsonyabb áron juthatnak magas minőségű borokhoz. Korábban az aszú minőségi osztályba való besorolás utólag történt, így a borász dönthette el, miként használja fel az aszúszemeket. A borászok úgy gondolják, hogy a tavalyinál sokkal nagyobb károkat okozhat idén a rossz szabályozás, hiszen tavaly csak elvétve jelent meg a botritisz a borvidéken, és kevesen szüretelhettek aszút. Idén azonban nagyon bizakodó mindenki az aszúval kapcsolatban, ezért reménykednek abban, hogy a túlszabályozottsági problémára sikerül valami megoldást találni. Szerintük a megfelelő termékleírásnak általános jellegűnek kellene lennie, és a szőlőről is szólna, de a gyakorlati dolgokba nem menne bele. Ehhez jó minta lehetne az osztrák, a német vagy akár a francia szabályozás. Idén azonban már biztos nem várható a termékleírás megváltozása Tokajban. A tavalyi évben felállított új hegyközségi tanács eredeti terve az volt, hogy már az idei szüretre új termékleírás készül, azonban ez az elhúzódó viták miatt nem sikerült. Ha mégis kész lenne már az anyag, akkor is az engedélyeztetés hosszúsága miatt idén már biztos nem lehetne azt használni. Ezért egyelőre a borászok csak az ellenőrök rugalmasságában bízhatnak, valamint abban, hogy egy-két héten belül sikerül a hegyközségi tanácsnak egy mindenki számára elfogadható állásfoglalást kiadnia, amivel valahogyan sikerül eltérniük a rossz termékleírástól. (mandiner.hu)

Keresés