A Tokaji Kereskedőház raktárkészletének fele pancsolt bor volt
Lezárult a vizsgálat a Tokaji Kereskedőháznál, ahol a nyár elején zárolt borkészletet független szakértők vizsgálták meg, írja a Népszabadság. A laphoz eljutott dokumentumok szerint a mintegy másfél milliárd forintra becsülhető annak a borkészletnek az értéke, amely nem kerülhet kereskedelmi forgalomba, vagy nem árusítható tokaji- és fajtamegjelöléssel.
Az alapborok jelentős része megfelelt a a követelményeknek, de a kész és palackos boroknak csaknem a fele megbukott, ráadásul a palackos borok kétharmada a legértékesebb, borkülönlegesség kategóriából.
Mint ismert, a Tokaj Kereskedőház másfél éve hivatalban lévő vezetése egy véletlen folytán tudta meg, hogy a cégnél napi rutin volt a pancsolás. Volt, hogy csak évjáratokat kevertek, máskor viszont fajtákat, annak ellenére, hogy ezt a szabályok kifejezetten tiltják. Ekkor a cég úgy döntött, hogy a vizsgálat végeztéig egyetlen palack 2013 előtti évjáratú bor sem kerülhet forgalomba.
A Prónay Bence borjogász vezette bizottság szerint a rostán fennakadt borok fogyasztása élelmiszer-biztonsági kockázatokkal nem jár, de mivel nem felelnek meg a törvényi előírásoknak vagy a termékleírásoknak, ezért nem forgalmazhatóak az adott fajtaként, bizonyos esetekben tokajiként sem. Több ezer hektoliter tokaji aszút és szomordnit lesznek kénytelenek tokaji megjelölés nélkül, lédig borként azaz kimért borként kiárusítani.
A vizsgálat után folyamatban van az átminősített tételek új értékének meghatározása, ezután derül majd ki, hogy pontosan mennyit bukott az állami cég az előző vezetés hibái miatt.
(index.hu)]]>